Gregor Anikó: Kimutat vagy fegyelmez? Globális genderindexek működése az indikátorkultúrában

Gregor Anikó: Kimutat vagy fegyelmez? Globális genderindexek működése az indikátorkultúrában

A nemek közti egyenlőtlenségek egyes országokban tapasztalható szintjének összevetéséhez és országrangsorok kialakításához számtalan összetett globális index áll a rendelkezésünkre. Idetartozik pl. a Világgazdasági Fórum által kiadott Global Gender Gap Index vagy az EIGE által megalkotott Gender Equality Index. Frissített eredményeik publikálásakor, illetve jellemzően nőnap környékén megszaporodnak az olyan sajtóbeszámolók és cikkek, melyek az indexek segítségével igyekeznek bizonyítani Magyarország (ritkábban az egész kelet-közép-európai régió) „lemaradását”, „leszakadását”, „alulfejlettségét”, „tradicionalizmusát” más országokhoz képest, már ami a nemek közti egyenlőség kérdését illeti.

Az utóbbi évtizedben megszaporodtak azok a tanulmányok, amelyek a globális indexeket mint irányítási, kormányzási technológiákat közelítik meg (lásd például Davis et al. 2012, Merry 2016). Az országok gazdasági teljesítményének és versenyképességének térképén eligazodást célzó globális indikátorok ’70-es évektől való fokozott jelenléte, vagyis az indikátorkultúra (McGrogan 2016) története szorosan összekapcsolódik a neoliberalizmus politikai projektjével. Ebben a rendszerben a kvantifikált indikátorok objektvitásába vetett racionalizált hit, a technokrata szakértői tudás fetisizálása, a standardizálás bürokratikus követelménye, a kimutatott teljesítményen alapuló értékelés és döntéshozatal magától értetődő normává válik.

Ebből az aspektusból ritkán szoktunk a nemek közötti egyenlőtlenségeket országszinten megragadni hivatott indexek alkalmazásának politikai hátterére gondolni. Pedig a „felzárkózásparadigma” (Böröcz 2014 vagy lásd még a „bezzeg a svédek” öngyarmatosító [Kjosszev 1999] narratíva) igen erőteljesen van jelen mind a civil szakértők, mind a kutatók körében, annak ellenére, hogy a nemek egyenlőségének Kánaánjának lát(tat)ott országok kutatói közül is többen sokkal inkább az adott országon belül a nemek egyenlőségének politikai mítoszáról beszélnek, és nem annak valóságáról (Martinsson et al. 2016). További probléma, hogy az országokat a nemek egyenlőségének szintje alapján egymással versenyeztető indexek struktúrája nem veszi figyelembe az országok közötti kapcsolatok és viszonylatok szerepét a végeredményként megkapott egyenlőségi pontszám kialakulásában. A globális gondoskodási láncok (Hochschild 2000) korában, amikor a centrumországok gondoskodási deficitjével (Fraser 2016) a félperiféria és a periféria országaiból odavándorló nőkre építve küzdenek meg az államok, ennek az aspektusnak a kihagyása alapvetően befolyásolja az indikátorok végeredményét.

Előadásomban a nemek közti egyenlőtlenségi indexek magyarországi sajtóbeli megjelenésén, illusztratív alkalmazásain és interpretációin keresztül mutatom be, hogyan instrumentalizálódik az említett felzárkózásparadigmán belül a nemek egyenlőtlenségének kimutatott szintje, és miképp kereteződik át a lemaradás kollektív szégyenében. Ennek hozadéka, hogy ezeken a diskurzusokon keresztül a „gender” fogalmának olyan tartalma lép működésbe, amely észrevétlenül is közvetíti a saját normatív elképzeléseit arról, hogy a nemek egyenlőségének elérése érdekében nőktől és férfiaktól mi lenne az egyenlőség irányába mutató, elvárt viselkedés, a nemi szerepek új formája. Így végső soron az indikátorok beteljesítik normatív, irányító és fegyelmező funkciójukat, amelyet a „gender” fogalma maga közvetít (Repo 2016).

 

Azerbajdzsán és Izland között – hol éri meg a legjobban nőnek lenni?

Kovács Bea - transindex.ro

Gregor Anikó szociológus, az ELTE Társadalomtudományi Karának adjunktusa tartott előadást április 15-én a 9. Szociológus Napok keretein belül a globális genderindexek működéséről az indikátorkultúrában, vagyis arról, hogy statisztikai felmérések alapján melyik országokban éri meg a legjobban nőnek lenni, és hogy a magyarországi sajtó milyen funkciót tölt be a nemek közötti egyenlőség szempontjából készülő országrangsorolás narratívájában.

A genderindexek azt mérik, hogy különböző országokban és társadalmakban milyen szintű a nemek közti egyenlőtlenség, illetve azokra a szociális intézményekre fókuszálnak, amelyek hatással vannak a női és férfi szerepek közösségen belüli alakulására; szociális normák, értékek és társadalmi hozzáállások keresztmetszetében vizsgálja a nemekhez, különösképp a nőkhöz való viszonyulást. Indikátorkultúra alatt az viszonyítási rendszert értjük, amelyben a bizonyos országok közötti rangsorolás különféle területekre (például gazdasági teljesítmény, versenyképesség, általános jólét) irányuló indexek révén teremtődik meg. Gregor az indikátorkultúra felerősödését a neoliberális politikával köti össze: “Ebben a rendszerben a kvantifikált indikátorok objektivitásába vetett racionalizált hit, a technokrata szakértői tudás fetisizálása, a standardizálás bürokratikus követelménye, a kimutatott teljesítményen alapuló értékelés és döntéshozatal magától értetődő normává válik.” – olvashatjuk a kiselőadás kivonatában.

Gregor előadása elején a nőnap alkalmából írt (magyarországi) sajtótermékekből kirajzolódó diskurzusokat mutatta be. A szociológus szerint a nőnap legtöbbször remek apropót biztosít a hasonlítgatáshoz: ilyenkor meg lehet nézni, hogy más országokhoz képest Magyarország hogy áll a nemi egyenlőség és a női jogok helyzetét illetően. A sajtótermékekből kirajzolódó narratíva értelmében például Azerbajdzsán abszolút negatív példaként, Izland vagy a skandináv országok áhított utópiaként jelennek meg (ezek a “bezzeg országok”). A genderindexek, bár objektív számokkal dolgoznak, sok szempontot nem vesznek figyelembe, mutat rá a szakember, például a fejlettebb országok nemi egyenlőség-felmérései nem veszik számításba azt, hogy az ottani reproduktív vagy segítő munkát végző nők közül sokan a kelet-európai blokkból mentek ki dolgozni.

Elmondható hát, hogy a romániai vagy magyarországi női vendégmunkások statisztikailag mondjuk Svédország genderindexét javítják, ami egyszerre kedvező a svédeknek, és kedvezőtlen az itthoniaknak a nemi egyenlőtlenséget mutató számadatok alakulását illetően. Gregor felteszi a kérdést, hogy milyen céllal készülnek ezek a hasonlítások, milyen üzenetet hordoznak és milyen viszonyrendszert állítanak fel a különböző gazdasági fejlettségű országok között.

Genderindexnek számít a bérszakadék, a nemi egyenlőség, a társadalmi intézmények és nemek, a nők a munkaerőpiacon, a nemi egyenlőtlenség és a társadalmi nemek fejlődése (gender development). Minden területen vannak úttörő országok, jelzi Gregor, amelyek elsőként valósítanak meg a nemi egyenlőség szempontjából fontos szabályozásokat, újításokat; ezek az országok egyből pozitív viszonyítási alapként tűnnek fel a kevésbé fejlett vagy elmaradt országok számára. A cél a produktív és a reproduktív feladatok összehangolása, ám ez legtöbbször csak a nőket érinti, ritkán a férfiakat.
A nemi egyenlőséget jelölő index meghatározó faktorai: hatalom, tudás, munka, erőszak, egészség, idő, pénz.

A sajtó a genderindexek kontextusba ágyazásával olyan rangsorolást állít fel az országok között, ami egy nagyobb narratívába kapcsolódva az országról alkotott képet módosítja. Gregor utal a felzárkózás és az öngyarmatosítás fogalmai által létrehozott narratív keretekre, amelyek használatával a sajtó Magyarországot a lemaradás helyére pozicionálja, így megteremtve a “kollektív szégyent” is.


Nyomtatás   E-mail

Kapcsolódó előadások