Gregor Anikó: Kimutat vagy fegyelmez? Globális genderindexek működése az indikátorkultúrában

A nemek közti egyenlőtlenségek egyes országokban tapasztalható szintjének összevetéséhez és országrangsorok kialakításához számtalan összetett globális index áll a rendelkezésünkre. Idetartozik pl. a Világgazdasági Fórum által kiadott Global Gender Gap Index vagy az EIGE által megalkotott Gender Equality Index. Frissített eredményeik publikálásakor, illetve jellemzően nőnap környékén megszaporodnak az olyan sajtóbeszámolók és cikkek, melyek az indexek segítségével igyekeznek bizonyítani Magyarország (ritkábban az egész kelet-közép-európai régió) „lemaradását”, „leszakadását”, „alulfejlettségét”, „tradicionalizmusát” más országokhoz képest, már ami a nemek közti egyenlőség kérdését illeti.

Az utóbbi évtizedben megszaporodtak azok a tanulmányok, amelyek a globális indexeket mint irányítási, kormányzási technológiákat közelítik meg (lásd például Davis et al. 2012, Merry 2016). Az országok gazdasági teljesítményének és versenyképességének térképén eligazodást célzó globális indikátorok ’70-es évektől való fokozott jelenléte, vagyis az indikátorkultúra (McGrogan 2016) története szorosan összekapcsolódik a neoliberalizmus politikai projektjével. Ebben a rendszerben a kvantifikált indikátorok objektvitásába vetett racionalizált hit, a technokrata szakértői tudás fetisizálása, a standardizálás bürokratikus követelménye, a kimutatott teljesítményen alapuló értékelés és döntéshozatal magától értetődő normává válik.

Ebből az aspektusból ritkán szoktunk a nemek közötti egyenlőtlenségeket országszinten megragadni hivatott indexek alkalmazásának politikai hátterére gondolni. Pedig a „felzárkózásparadigma” (Böröcz 2014 vagy lásd még a „bezzeg a svédek” öngyarmatosító [Kjosszev 1999] narratíva) igen erőteljesen van jelen mind a civil szakértők, mind a kutatók körében, annak ellenére, hogy a nemek egyenlőségének Kánaánjának lát(tat)ott országok kutatói közül is többen sokkal inkább az adott országon belül a nemek egyenlőségének politikai mítoszáról beszélnek, és nem annak valóságáról (Martinsson et al. 2016). További probléma, hogy az országokat a nemek egyenlőségének szintje alapján egymással versenyeztető indexek struktúrája nem veszi figyelembe az országok közötti kapcsolatok és viszonylatok szerepét a végeredményként megkapott egyenlőségi pontszám kialakulásában. A globális gondoskodási láncok (Hochschild 2000) korában, amikor a centrumországok gondoskodási deficitjével (Fraser 2016) a félperiféria és a periféria országaiból odavándorló nőkre építve küzdenek meg az államok, ennek az aspektusnak a kihagyása alapvetően befolyásolja az indikátorok végeredményét.

Előadásomban a nemek közti egyenlőtlenségi indexek magyarországi sajtóbeli megjelenésén, illusztratív alkalmazásain és interpretációin keresztül mutatom be, hogyan instrumentalizálódik az említett felzárkózásparadigmán belül a nemek egyenlőtlenségének kimutatott szintje, és miképp kereteződik át a lemaradás kollektív szégyenében. Ennek hozadéka, hogy ezeken a diskurzusokon keresztül a „gender” fogalmának olyan tartalma lép működésbe, amely észrevétlenül is közvetíti a saját normatív elképzeléseit arról, hogy a nemek egyenlőségének elérése érdekében nőktől és férfiaktól mi lenne az egyenlőség irányába mutató, elvárt viselkedés, a nemi szerepek új formája. Így végső soron az indikátorok beteljesítik normatív, irányító és fegyelmező funkciójukat, amelyet a „gender” fogalma maga közvetít (Repo 2016).


Nyomtatás   E-mail