Környezetvédelmi mozgalmak sikerei és kudarcai

Környezetvédelmi mozgalmak sikerei és kudarcai

Hogyan néz ki Romániában pillanatnyilag a környezetvédelem mint társadalmi gyakorlat, melyek azok a fejlemények, amelyek sikerekként/kudarcokként könyvelhetők el a környezetvédelmi mozgalmak szempontjából? A Szociológus Nyílt Napok zárórendezvényeként Péter László szociológus moderálásában Környezetvédelmi mozgalmak sikerei és kudarcai címmel tartottak kerekasztal-beszélgetést Bakk-Dávid Tímea, a Think Outside the Box szerkesztője, Nistor Laura, ökológus-szociológus és Toró Tibor politológus részvételével.

Péter László a kérdéskört két irányból próbálta megragadni felvezetőjében: a társadalmi problémák szociológiája felől, amely a Blumer-féle kollektív definíciós elméletben van modellezve, és amely azt állítja, hogy a társadalmi szereplők, amennyiben egy problémát meg szeretnének oldani, elsősorban a nyilvános térben kell tematizálniuk azt. Meg kell határozniuk azokat a toposzokat és paramétereket, amelyeket a különböző társadalmi nagyszereplők megoldandó feladatait körvonalazzák. Második lépésben elindul egy párbeszéd a társadalmi szereplők között, ennek következményeként probléma legitim kérdésként jelenik meg a társadalom tagjai többségének számára. Az álláspontok ütköznek, és az államnak kötelessége lesz erre reagálni, míg valamilyen megoldás születik. Sokszor ez sokáig tart, máskor meg hamar megtörténik.

A másik elmélet a transzformatív vagy alternatív társadalmi mozgalmakra vonatkozó politikai-szociológiai elméletekből származtatható: fel kell térképezni azokat a formális hordozókat, amelyek a társadalmi beavatkozásra vonatkozó akcióterveket rögzíthetik. Eszerint a politikum tisztje gyakorlatba ültetni a megoldásokat.

„Empirikusan nézve azt látom, Romániában ellentmondásos helyzet van. Alultematizált a zöld kérdés, keveset beszélnek róla, ha igen, akkor a nagy narratívákban, mint Verespatak, vagy a palagáz-kitermelés, ugyanakkor kevés a pozitív példa (Let’s Do it Romania), a kis csoportok tevékenységét a média nem fedi le” – fejtette ki, majd hozzátette, nincs egy erős zöld párt Romániában, a zöld kérdés mellékes, a globális zöld mozgalmakkal kapcsolatos médiakommunikációban is mutatkozik némi deficit, nem lehet a tevékenységeiket követni. Mindezek fényében három kérdést intézett a meghívottakhoz: miért nem fogékony a politikum a zöld kérdésekre? Mit tehet a média annak érdekében, hogy a közvélemény érzékenysége változzon? Szociológus-szemmel mi tudható a hazai zöld mozgalmakról?

Nistor az eddigi összefüggő adatokból azt látja, hogy Romániában két típusú környezettudatosság van: a felső-középosztály környezettudatossága, amely főleg felvilágosultságot, nem föltétlen gyakorlatot jelent, illetve egy materializmusban gyökerező, tulajdonképpen ál-környezettudatosság, amikor az emberek zsebére megy a játék és ezért energiatakarékos életmódot folytatnak.

Politika-szociológiai szempontok szerint vizsgálva az világlik ki, hogy a lakosság a környezetvédelmi problémákat általában a tüntetésekkel mossa össze, holott ennél jóval sokrétűbb kérdésről van szó, a tüntetés csupán a felszín. Nistor két típusú környezetvédelmi mozgalmat különböztetett meg, az egyik a szakértők által végzett természetvédelmi tevékenységben mutatkozik meg. Ők nagyrészt természettudósok, dolgoznak a védett területeken, zöld területek, nemzeti parkok kijelölésén. „Bürokraták”, akik pályázatokat írnak, pénzalapokat hívnak le. A másik típus az alternatív mozgalom, például amelyek Verespatak és a palagáz-kitermelés kapcsán alakultak ki, ezekről, főleg az utóbbi tekintetében látható a transznacionalizáció.

Romániában a ’90-es évek elejét teljesen a bürokraták uralták, tradicionális zöld szervezetek alakultak, de koalizálódását megakadályozó problémáik akadtak, főleg a pénzügyi támogatások rendszere miatt. Nistor pont ebben látja a problémát: a koalíció hiánya ahhoz vezet, hogy manapság a tradicionális mozgalmak, ha léteznek is, nem tudnak akkora nyilvánosságot kapni, ami elvárható lenne, vagy amennyit a nyugati országok hasonló szervezetei bírnak.

„A Verespatak-ügy és a palagáz kapcsán egyértelmű a rendszerkritika, mint állandó elem, ám azzal kapcsolatban nincsenek adatok, hogy a tüntetőket mennyire az ökológiai ideológia mozgatja meg: mennyire a cián miatt mennek utcára, vagy a kirekesztés, tágabb értelemben pedig az antikapitalista ideológiát követve járnak tüntetni. Ez jellegzetesen egy középosztálybeli szegmens” – fogalmazott a szociológus.

Toró Tibor átfogalmazta a hozzá intézett kérdést, szerinte úgy helyes, ha azt vizsgáljuk „miért nincs sikeres zöld párt Kelet-Közép-Európában. Rámutatott, hogy az LMP-t leszámítva nincs zöld párt a térség parlamentjeiben, kivéve a balti államokban, ahol van néhány zöld képviselő, vagy Romániában, ahol két képviselő van, de mindketten a kormánypárttal szövetségre lépve jutottak be. „A zöld politikai erőknek nem sikerült soha egy százaléknál többet elérniük, és tulajdonképpen az LMP sem a zöld mozgalmisága miatt van ott, ahol” – hangsúlyozta Toró.

Számára a mozgalmak két szempontból izgalmasak, egyrészt, hogy miért nem alakultak ki jobban az elmúlt 25 évben a zöld pártok, másrészt, hogy miért nem sikerült a Verespatak-mozgalomnak politikai sikereket elérnie. A politológus meglátása szerint a zöld pártok azon csoportok politikai aktivizmusához kötődnek, amelyekről Nistor is beszélt, új típusú aktivizmust végeznek, csakhogy ezek a csoportok a térségben csekély arányban vannak jelen. Ugyanakkor Romániában lehetetlen új pártot bejegyezni, és sikereket is elérni vele. Rámutatott arra, hogy vannak poszt-szocialista relikviák (mint a Partidul Ecologist Român, amelynek tagjai a Securitate-ból kerültek ki többnyire), a másik a Remus Cernea által vezetett zöld párt.

Toró a zöld pártok sikertelenségét annak tudja be, hogy Romániában pártokrácia van, s nehéz új logikájú pártot bejegyezni. Kételkedik abban, hogy a Verespatak-mozgalmat be lehet tenni a zöld ideológia alá, szerinte a tüntetésen ott voltak a baloldali, antikapitalista csoportok, de ott voltak a szélsőjobb felől közelítők is (ezért a baloldaliak lassan ki is állnak a mozgalomból). „Alapvetően nem egy zöld mozgalom volt a tüntetéssorozat, a szervezőmag igen, de akik időközben csatlakoztak, azok más okok miatt tették, mintegy a saját üzeneteiket akarták elmondani. A palagáznál is diffúz volt (Pungesti-en) a társaság, az ország eladásának kontextusát terjesztették ki, és ettől ijedhetett meg a kormány.” Szerinte minden, ami zöld mozgalomként indulna el, az nacionalizálódik, mert kizárólag ezzel tud valós tömegeket megszólaltatni.

Bakk-Dávid Tímea egyetértett Toróval, hogy csak a nemzeti érdek viszi ki széles tömegben az embereket az utcára, hiszen azt tapasztalja Székelyföldön, hogy az ottaniakat nagyon nehéz meggyőzni a verespataki bányatermelés veszélyeiről. De amiről azt hinnénk, hogy az ő ügyük (a rétyi fakitermelés például), arra is úgy tekintenek inkább, mint munkahelyteremtésre, semmint környezetrombolásra. A médiumokból behatárolják számukra a témákat, így a legfontosabb ügyek az autonómia, a kisebbségek helyzete, a nyelvi jogok lesznek. „Az egyetlen tüntetés, amely Kovászna megyében a rétyi fakitermelés kapcsán volt, 200–250 főt számlált, hiába jelent meg az országos médiában az ügy, a helyi média kevésbé kezelte ezt problémaként, és ennek meg is lett a hatása” – vélte.

Péter László a nacionalizmus vonalán vitte tovább a beszélgetést: a zöld kérdés olyan méretben eltörpül a nemzetiek mellett, hogy nincs kontextus a környezeti probléma mediatizálására? „Ha meg is győződnek róla, hogy tényleg probléma, nem mennének ki tiltakozni, a vékonyka középosztály nem érzi úgy, hogy egyénileg hozzá tud járulni a megoldáshoz. Ha a barátaimat nem tudom meggyőzni, akkor ha írok egy publicisztikát, az hány emberre lesz hatással? Lehet, hogy egyre sem” – árnyalta Bakk-Dávid Tímea.

Péter szerint a problémát nem is az egyének kell felvállalják, hanem a társadalmi intézmények. De a politikum vagy képtelen, vagy nem érdeke, a média nem vállaja fel, akkor mi marad? Az értelmiség, egyetemek, egyház (mint Pungesti-en)? Nistor szerint éppen ellenkezőleg, a közösségszervezés az egyetlen mobilizálóerő, olyan kis szervezkedésekben kellene gondolkodni, amelyek elmennek a lépcsőház bejáratáig, szerinte ugyanis minden kis szerveződés, amelyről az emberek azt látják, hogy annak köszönhetően az életkörülményük javulhat, potenciális zöld mozgalommá alakulhat. Az embereknek szükségük van sikerélményre, és megtanulni, hogy a környezetvédelmi problémák nem elvontak és távoliak.

Bakk-Dávid Tímea erre megemlítette, hogy például a Zöld Székelyföld Egyesület ezt nagyon hatékonyan csinálja, az olaj- és hulladékgyűjtés sikeres projektnek bizonyult. Más kis szervezetek is léteznek, és tevékenyek is, másfelől viszont a jelen harcainak megvívása helyett mintha a jövőtől várnák a megoldást. Sok ilyen szervezet ugyanis főképp oktatással és gyerekekkel foglalkozik, arra hivatkozva, hogy hatékonyan csak a fiatal generációkat lehet nevelni, ez nagyon fontos ugyan, de elodázza az aktuális problémákat. Állandóan felvetődnek mindennapi problémák, amelyeket egyénileg nem tudnak az emberek megoldani, de nincs is olyan szervezet, amelytől segítséget kapnának.

Toró a Verespatak-történetben végig azt várta, hogy a következő szintre lépjenek az események, legyenek politikai szervezkedések, olyan emberek, akik nemcsak reagálnak a történésekre, hanem proaktívan tudnak viszonyulni. Lehetőség lett volna úgy bővíteni a tábort, hogy ne adják fel a kontrollját. Ám szerinte ez az intézményesülés nem történt meg. Nistor közbevetette, hogy ehhez egy vezetőre lett volna szükség. “Verespatak egy doboz, kívülről nagyon színes, de belül üres”: bármilyen tüntetésen láthatunk már Verespatak-bannert.

Azért nem lett ilyen negatív a végkicsengés: a közönség soraiból felszólalva Pásztor Gyöngyi szociológus elmondta, mindenképpen pozitív hatásként, egyfajta társadalmi öntudat kialakulásaként értelmezi, hogy a rendszerváltás óta először mentek ki jelentős tömegek az utcára, elsősorban környezetvédelmi indíttatásból.

K.Á.
transindex.ro

 

A kerekasztal résztvevői:

  • Selyem Zsuzsa
  • Bakk-Dávid Tímea
  • Nistor Laura
  • Toró Tibor
  • moderál: Péter László

Selyem Zsuzsa

selyemzsuzsaA marosvásárhelyi származású Selyem Zsuzsa 2003-ban az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudomány Karán belül esztétika szakon doktorált. 1993 óta jelennek meg esszéi, tanulmányai, novellái, publicisztikái. 2005-ben az Akademie Schloss Solitude ösztöndíjasa.

Önéletrajz: http://selyem.adatbank.transindex.ro/index.php?k=37

 

 

 

 

Péter László

peterlaszlo1Péter László a Babes Bolyai Tudományegyetem Szociológia Tanszékének tanára. Doktori diplomáját az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Szociológia intézetében szerezte. Részt vett a Junior Fellow University of California „Poverty, Ethnicity and Gender in Transitional Societies" elnevezésű projektben. Ezen kívül a Yale Unversity-n volt továbbképzésen és később vendégkutató ként is. Főbb kutatási területei a szegénységkutatás, közvélemény szociológiája és a politikai kultúra kérdésköre.

Önéletrajz:
http://peter.adatbank.transindex.ro/belso.php?a=oneletrajz&k=18


Nyomtatás   E-mail

Kapcsolódó előadások