Mindennapi tapasztalatok az online oktatásról.

Csütörtök, 2021. május 13.

16:15 - 17:30

Az oktatás online térbe költözésével belépett a digitalizáció azoknak az otthonába is, akik munkájának sajátossága nem tette ezt szükségessé. Az oktatás három szereplője – diák, tanár és szülő – alkalmazkodó képességét ugyancsak próbára tette, amikor egyik napról a másikra felborult a megszokott rend, az órák, a tanulás megszokott menete gyökeresen megváltozott, az óvodák, iskolák gyermekmegőrző funkciója leállt. Hogy fogunk erre az időszakra visszaemlékezni? Változtatott-e mindez valamit azon, ahogy az oktatásról általában és a tanintézmények szerepéről, feladatairól gondolkodunk? Egyértelműen negatív volt-e ez a tapasztalat, amit megpróbálunk gyorsan elfelejteni vagy vannak olyan tanulságok, amelyeket érdemes megőriznünk és hasznosítanunk akkor is, ha vissza tudunk térni a dolgok régi, jól bejáratott menetéhez? Ezek lesznek azok a kérdések, amelyeket meghívottjainkkal – akik között vannak középiskolai és egyetemi oktatók, tanulók és egyetemi hallgatók – megpróbálunk körbejárni a kerekasztalbeszélgetés során.

Meghívottak: Solymosi Zsolt, a János Zsigmond Unitárius Kollégium aligazgatója; Keszeg Anna, a BBTE Kommunikáció, Közkapcsolatok és Reklám Intézet egyetemi adjunktusa; Szabó Júlia, a BBTE, Qualitas Központjának kutatója; Lázár Beáta, Országos Magyar Diákszövetség Kommunikációért felelős elnökségi tag; Kónya Csilla, a BBTE, diákképviselője; Lázár Botond, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium XII.es diákja.

moderál: Dávid Kacsó Ágnes, egyetemi adjunktus, BBTE Magyar Szociológia és Szociális munka Intézet.