Csepeli György Magyar Erdei-díjas szociálpszichológus, szociológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Interdiszciplináris Társadalmi Kutatások Doktori Programjának alapítója, vezetője, a Magyar Szociológiai Társaság elnöke. Szakdolgozatában Dosztojevszkij műveinek szociálpszichológiai rétegeit tárta fel, később olyan projekteken dolgozott, mint a a magyar nemzeti érzés-és tudatvilág szociológiai és szociálpszichológiai problémáina kutatása, az értelmiségiek nemzeti érzés-és tudatvilága szerkezeti és tartalmi elemeit kutatta, megalkotva a nemzeti érzés-és tudatvilág „piramis modelljét", majd érdeklődése az új infokommunikációs technológiák társadalmi és társadalomlélektani hatásainak vizsgálata irányában fordult, amely kutatások tisztán mutatják sokoldalúságát és többszintű felkészültségét.
Bíró Judit tanszékvezető egyetemi docens az ELTE Társadalomtudományi Karán, aki olyan változatos kutatási témákon dolgozott, mint az egyetemi és akadémiai elit összetétele, a deviancia egyetemi oktatásában segédanyagként felhasználható szöveggyűjtemény elkészítése és kiadása, a deviáns jelenségek intézményi kezelésének szociológiai és kulturális vonatkozásainak kutatása, egészségügyi és szociális szolgáltatási rendszer működtetése marginális társadalmi csoportok számára, közvetlen hozzátartozók elleni elkövetett gyilkosságok kulturális-szociológiai előtörténete (ez utóbbit Csepeli Györggyel végezte).
Dobre Nóra (HR specialist, OTP Bank Romania)
Közel két éve HR munkatárs, korábban az OTP Bank Románia központi titkárság vezetőjeként tevékenykedett. Előadásában a HR szerepét mutatja be a szervezetfejlesztésben. A szervezet stratégiájának megfelelően a szerep kiterjedhet a toborzástól a komplex, talent management típusú programokig, ezáltal is ízelítőt nyújtva alapvető és összetett HR-folyamatokról.
Pásztor Gyöngyi PhD, szociológus, a BBTE Szociológia Tanszékének oktatója. Kutatási területei a városszociológia: városi egyenlőtlenségek, városi életmód, lakóhelyi szegregáció. A rurális bevándorlók (Scientia Kiadó, Kolozsvár, 2004) könyv társszerzője, Városszociológia Elméletek és problémák (Kolozsvári Egyetemi Kiadó, Kolozsvár 2006) könyv szerzője.
Oktatott tantárgyak: kvalitatív kutatásmódszertan, városelméletek, társadalmi problémák, szociológiaelméletek, turizmus szociológiája.
Andrásy Boglárka - tíz éves tapasztalattal rendelkezik a humán erőforrás területén, melyből hét éve HR managementben. Előadásában a motivációt boncolgatja két szemszögből: hogyan működik ez a szervezeten belül illetve a munkavállaló esetében – mit tehet a munkáltató (adott esetben a HR) a munkavállalóért, szervezeti „életének” különböző fázisaiban, a maximális motiváltság érdekében.
Tálas Péter, PhD, történész, politológus, a politikatudományok kandidátusa (CSc)
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai és Védelmi Kutató Központ igazgatója, címzetes egyetemi tanár. Magyarország egyik legnevesebb biztonságpolitikai szakértője, a vezető televízió csatornák külpolitikai műsorainak állandó résztvevője. Fő kutatási területe: közép-európai biztonságpolitika, új típusú biztonsági kihívások, terrorizmus.
2005-ben a Szegedi Tudományegyetem angol szakos bölcsésze és tanára, majd 2007-ben szociológia szakon végzett. A University of Liverpool Popular Music Studies programjában doktorált 2011-ben. Disszertációjában az internet és a zenei színterek kapcsolatát vizsgálta az akkori liverpooli indie rock zenekarok online és offline tevékenységének, valamint zenei eseményeknek, fesztiválok online jelenlétének etnográfiai jellegű elemzése révén. Jelenleg egyetemi adjunktus a Budapesti Műegyetem Szociológia és Kommunikáció Tanszékén.