A 2020-22-es években az európai országokban tartott népszámlálások módszertani szempontból nagyon különféle módokon voltak megszervezve. A kelet-közép-európai régióban a legtöbb ország – többek között Románia, Magyarország és Bulgária is – az úgynevezett „kombinált” módszertannal kísérletezett, vagyis a népszámlálási adatgyűjtéseikben különféle arányban kombinálták a kérdezőbiztosok által gyűjtött adatokat, az interneten keresztüli adatgyűjtést, és az állami regiszterek használatát. Kapitány Balázs a budapesti Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézetének demográfusa előadásában áttekinti az európai népszámlálási adatgyűjtések módszertani sokszínűségét, és bemutatja, hogy ezek a módszertani változások hogyan befolyásolják a népszámlálások sokak által objektívnak hitt eredményét, különös tekintettel a demográfiai és etnikai adatokra.
2022. március-áprilisában online adatfelvételt készítettünk a Babeș-Bolyai Tudományegyetem hallgatói körében azzal a céllal, hogy az éppen lezáródó online oktatással kapcsolatos vélekedéseiket, tapasztalataikat, illetve a tantermi oktatásra való visszaállás körülményeit, nehézségeiket felmérjük. Bár a kutatásnak nem volt kifejezett célja, a romániai közvéleményt aktívan foglalkoztató oltáshelyzet, oltáselutasítás is bekerült a vizsgált kérdések közé, akárcsak egy orvosi ellátásba vetett bizalmat és tudományellenességet mérő kérdéssor is – ugyanaz, amelyet fél évvel korábban a teljes romániai népesség körében is megkérdeztünk. Előadásunk célja bemutatni, hogy milyen mértékben jellemző tudományellenesség az egyetemi hallgatók attitűdjeire, és annak előfordulása milyen tényezőkkel magyarázható.
Zsigmond Csilla, Társadalomtudományi Kutatóközpont (Budapest)
Az előadás a koronavírus-járvány első hulláma alatt kialakult szolidaritás formáit, motivációit és hatásait érinti. Arra a kvalitatív kutatásra épül, amely a budapesti Társadalomtudományi Kutatóközpontban valósult meg, és kapcsolódott a Kisebbségkutatóintézetben végzett korábbi szolidaritás témájú kutatásokhoz. A szolidaritást legfőképpen közvetlen segítségnyújtásként értelmeztük, ugyanakkor vizsgáltuk a segítő cselekvéshez kapcsolódó értelmező narratívákat is, amelyek a felelősség, a válság által megvilágított strukturális problémák és az elérni kívánt változások kérdéseit is érintették. Az előadás során kitérnék a kultúra és szabadidő területéről érkező szolidaritási kezdeményezésekre, mint a hagyományos értelemben nem a szolidaritási mezőhöz tartozó aktorok segítségnyújtási típusaira.
Zakariás Ildikó, Társadalomtudományi Kutatóközpont (Budapest) (társszerző Sik Domonkos)
A koronavírus-járvány első hulláma nem csupán egészségügyi, politikai és gazdasági kihívásokkal járt. Alapvető szinten dinamizálta azokat a formális és intézményes szolidaritási viszonyokat is, melyek a rászorultság és a segítségnyújtás kereteit kijelölik. A 2020 tavaszán kialakult válsághelyzetben egyszerre tűnt valószínűnek e kötések átrendeződése, erőforráshiány következtében történő eróziója és az új támogatási formák felbukkanása. Kutatásunkban e dinamikák feltérképezésére vállalkoztunk: arra a kérdésre kerestünk választ, hogy a járvány nyomán kialakuló kihívások milyen hatással voltak a privát és intézményes (beleértve állami, piaci és civil) aktorok által végzett segítési interakciókra. E célból egy online kérdőíves adatfelvételt végeztünk, melyben a rászorultság dimenzióit, a kapott segítség paramétereit; a segítségnyújtás formáit egyaránt megpróbáltuk felmérni, továbbá demográfiai, strukturális és attitűdváltozók segítségével magyarázni.