Az előadásban a mesterséges intelligencia “gyenge” és “erős” alkalmazásai társadalmi beépülésének következményeivel foglalkozunk, melyek egyként érintik az életvilág és a rendszer szféráit. Az igazi kérdés, hogy a fejlesztések elvezetnek-e az Ember 2.0 megjelenéséhez, aki a gépi és biológiai intelligencia szinergiája révén az evolúció regénye új fejezetének hősévé válhat. A radikálisan megújuló technológiai öko-környezet a jövőben egyszerre kínál esélyt földgolyón élő népesség totális ellenőrzésére de arra is ad lehetőséget, hogy az emberi nem evolúciója utolsó eseményeként megszülessen az emberiség egészéért felelős világpolgár.
A társadalmi jövőképesség kutatása során azt vizsgáljuk, hogy tudja adott társadalmi entitás hosszú távon biztosítani tagjai számára a "jó élet" feltételeit "valamely rend egységében".
A béke és biztonság, a kötődés, a gondoskodás (anyagi gyarapodás és szabadság), valamint a kiegyensúlyozottság alkotják az "élni érdemes élet" normatív alapjait.
Ezek fenntartása a gyorsuló ütemű (geo)politikai, ökológiai, technológiai, szocio-ökonómiai és kulturális változások közepette előfeltételezi a helyzetértelmezési és szervezőképességi kapacitások folyamatos rendelkezésre állását és stratégiai alkalmazásának lehetőségét.
Az előadás vázolja, hogyan lehet ezeket a szempontokat holisztikusan és multidiszciplinárisan számításba venni a Társadalmi Jövőképességi Index (Social Futuring Index) megalkotása révén, különös tekintettel veszélyhelyzetekre (mint pl. világjárványok).
A 2011 elején életbe lépő tanügyi törvény jelentős oktatási reformot tett lehetővé. A magyar kisebbség szempontjából ez az eddigi legjobb tanügyi törvény. Ez tette lehetővé a román történelem és földrajz magyar nyelvű tanítását, ebben vannak garanciák iskoláink önállóságának megtartásához, a demográfiai fogyás körülményei között is, a kiemelt finanszírozáshoz, egyetemi egységek önállóságához stb. A új törvény alkalmazása során az oktatás tartalmának reformját is megcélozták, ami az jelentette, hogy minden tantárgyat, az összes osztályban idővel másképpen, korszerűbben kellene tanítani.
Személyesen is, szakmai szempontból is, számunkra, szociális munka oktatók és gyakorló segítő szakmabeliek számára egyaránt, akik hittünk a személyes kapcsolatok gyógyító erejében, nagy megpróbáltatást jelent a koronavírus által szabályozott időszak: életmódunkon, valamint munka-módszereinken változtatnunk kell. Amikor azt hittük, hogy a szociális munkás képzés 30-ik születésnapjára sikerült végre a felnőttkori stabilitást ünnepelnünk (miután a Ceausescu korszak alatt, az 1991-es újra indulásig, a képzés és a szakma 21 évet teljesen szünetelt), akkor ismét új helyzetben, új módszereket kell kidolgoznunk és kemény kihívásokkal kell szembe nézzünk.